Visszatérítési szabályzat

 

ELÁLLÁSI JOG

Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban „Fogyasztó”).

Fogyasztó jogosult a termék adásvételére irányuló szerződés esetén

  1. a) a terméknek,
  2. b) több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek,

a fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni.

Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (postán, vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a goncshop.com részére. Ebből a célból Fogyasztó felhasználhatja a következő linken goncshop.com elállási nyilatkozat minta letöltése keresztül elérhető elállási nyilatkozat - mintát is.

Fogyasztót megilleti az a jog, hogy a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát.

Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a goncshop.com részére.

Mindkét esetben a goncshop.com emailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését.

Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a goncshop.com-nak.

Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mailen keresztül történő értesítés esetén az e-mail küldésének idejét veszi figyelembe a goncshop.com a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma.

Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szalsza Kft., 1053 Budapest, Veres Pálné utca 10.fszt., feltüntetett címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket.

A termék visszaküldése esetén – ha terméket Felhasználó nem az eredeti csomagolásban küldi vissza – köteles azt gondosan becsomagolni, nehogy megsérüljön.

A termék a Szalsza Kft. címére történő visszaküldésének közvetlen költsége a Fogyasztót terheli. A goncshop.com-nak az utánvéttel visszaküldött vagy postán maradó csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének közvetlen költségén kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli.

Ha Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a goncshop.com visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Fogyasztó a goncshop.com által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A goncshop.com jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a goncshop.com a korábbi időpontot veszi figyelembe.

Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

Fogyasztót nem illeti meg az elállási jog ha a terméken található címke nélkül küldi vissza a terméket.